Őszi búcsú a kerttől - Farewell to autumn garden

A november köddel köszöntött ránk a  hegyen lévő telken.  A  fák és a kis ház is misztikus ködbe burkolóztak. Már betakarítottuk az őszi terméseket, még összegereblyézzük a leveleket, téliesítjük a házat és elbúcsúzunk tőle tavaszig.

Ilyenkor talán még jobban szeretem a kertet,  mint nyáron. Minden olyan színessé válik. A nyári zöldekből sárga, barna, piros, rózsaszín lesz, a természet tobzódik a színekben és én nem győzöm csodálni és fényképezni. 

 Amikor  feloszlik a köd,  a  napsugarak beragyogják a kertet. De lentebb még köd ül a tájon és különös látvány tárul elém: a Visegrád vár  és a hegy teteje kiemelkedik a vattacukor szerű ködből. 

 A kivágott, százéves gesztenyefából készült  "ülőgarnitúra" jól bírja a telet és a fagyot. Milyen jó is volt itt ücsörögni a nyári kánikulában a nagy cseresznyefa árnyékában! 

Az összegereblyézett falombbal betakarjuk a frissen ültetett bokrokat és a fagyra érzékeny fügefák gyökereit.

Imádok  a szélfútta, zizegő avarban taposni,

 

 a színes terméseket megcsodálni, 

a tarka leveleket lencsevégre kapni.

  

Búcsúzunk a magányos padtól, ahonnan a Dunán elhaladó hajókat fürkésztük.

Búcsúzunk a Dunától és a szigetcsúcstól.

Búcsúzunk a széljárást jelző pókunktól. 

Kedves Kertünk!

Legyen jó teled, nagy hótakaród!

Nyújts menedéket mókusnak és süninek,

Adjál enni éhes szarvasnak és vaddisznónak.

Viszlát márciusban!

 

Boldogságkeresés

A kertben ücsörgök.  Nézem a gesztenyefákat, a felhőket, távolban a hegyeket. Ihlető  a csend. Szeretem a száraz gallyak égését kísérő  füst szagot, mely megcsapja az orromat. Életem párja tüzet rakott a kert távoli végében, a füst elmosódottá teszi alakját, ahogy a tűz körül hajladozik. A szél apró, fehér pernyét sodor felém. Semmi nem történik, igazán semmi. Minden olyan nyugodt és harmonikus. Átadom magamat a létezés kellemes érzésének, szeretném ha sokáig tartana ez az állapot, amikor testem és lelkem olyan könnyűnek érzi magát.  

Egy emlék tolul fel a régmúltból. Húsz éves lehettem és nagyon akartam boldog lenni. De mi a boldogság tulajdonképpen és kinek, mi szerez örömöt? Nagyon foglalkoztatott ez a kérdés.  A mindenkori húszévesek naivitásával és merészségével  egy egyetemi előadás közepette fogtam egy üres papírlapot és felírtam rá: Ha kedved van, válaszolj az alábbi kérdésekre név nélkül: 1. Szerinted mi a boldogság? 2. Neked mi szerezte a legnagyobb örömöt az utóbbi időben?  Két részre osztottam a papírt, és elindítottam útjára kérdőívemet a százfős előadóteremben, miközben a professzor előadását  hallgattuk. Mikor az előadás után visszaszereztem a kitöltött kérdőívet és elolvastam a válaszokat,  leginkább azon lepődtem meg, hogy mennyire mást jelent mindenkinek a boldogság és milyen sokféle dolog szerez örömöt az embereknek.

Azóta eltelt sok-sok évtized és a kérdés alapjában véve megválaszolatlan maradt. A legtöbb, amit sikerült megtudnom, hogy a boldogság kis örömök egymásra rakódása térben és időben. Nem foghatjuk meg a lábát, nem mondhatjuk neki: boldogság, most megtaláltalak, nem eresztelek el többé, az enyém vagy! Sajnos nem. Minden nap újra meg kell szerezni  azokat a kis örömöket, amelyek majd visszanézve egy életszakaszra boldogsággá állnak össze. 

Cecilia

Csendes, forró nap sok szépséggel

A reggel jógával indul a teraszon, nagyon korán, amikor még nem süt ide a nap. A növények között a Dunát szemlélve hajladozni csodás napkezdés.  Megpróbálok sok energiát és fényt magamba gyűjteni, érzem hogy mindez mennyire jót tesz testemnek, lelkemnek. 

Kellemesen elfáradva, de felfrissülve ülök le a ház előtti kispadra meginni a reggeli kávét és megenni a müzlimet. Áhítattal szemlélem a kertet, minden csendes, csak a fakopáncs kopácsol. Átgondolom az előttem álló napot. A kezdés csodás volt, remélem, hogy a folytatás is az lesz. 

Meglocsolom a kis fügefát. Aggódva vizsgálom, nehogy kiszáradjon a nagy forróságban. Féltő gonddal nevelgetjük már negyedik éve. A szomszéd azt mondja aggodalomra semmi ok. A füge bibliai fa, azon a vidéken, a Közel-Keleten,  mindig nagy szárazság volt, itt is ki kell, hogy bírja.  Reméljük, hogy igaza lesz. Türelmetlenül várjuk, hogy mikor hoz már termést. 

A  szőlő is szépen érik, igaz ez nem egy nemes fajta, inkább csak dísznek fut fel a drótkerítésen. Az a kis pirosló levélke már az ősz közeledtét jelzi, pedig azt nem várjuk, sőt nagyonis marasztaljuk a nyarat ...

Itt a nagy fák alatt van a leghűvösebb, a rekkenő hőségben is finom, friss szellők  áramlanak, ide menekülök. Készítettem a lepkéknek és egyéb rovaroknak itatót egy lapos cseréptálban, kövekkel kibélelve, amire rászállhatnak és ihatnak. Oda raktam az asztalra, hálásan döngik körül, némelyik még bele is szédül. 

 
A kavicskert igen szárazságtűrőnek mutatkozik. Ezen a helyen, a terasz előtt, semmi sem maradt meg, hiába próbálkoztam a legkülönfélébb növényekkel. Végül utolsó reménységként kavicsokat raktam le és azok közé ültettem ezeket a sziklakerti növényeket. Szinte mind megmaradtak és szaporodnak, azt üzenik, hogy ők jól érzik itt magukat. 

Délután lementünk a Duna partra. A Visegrádi várral szemközti partot szépen rendbe hozták a legutóbbi árvizet követően. Bólyákkal jelölték ki a fürdésre alkalmas partszakaszt.  A víz még a kánikulában is hűs volt, így sokan fürödtek, a gyerekek pancsoltak. Régi szép idők, amikor még gond nélkül lehetett fürödni a folyóvizeinkben, a víz biztonságos és tiszta volt! Ki tudja, talán egyszer megint az lesz, és régi fényükben tündökölnek  a Duna-parti  és Tisza-parti strandok?  

Aztán még betértünk kedvenc cukrászdánkba, az Édeskébe, egy fagyira. A családiasan berendezett udvaron sok játék sorakozott a legkisebb vendégek szórakoztatására. Isteni finoman csinálják a somlói galuskát is. Ennél finomabbat csak a szegedi Virág cukrászda teraszán ettem, anno....

Estefelé beborult, majd jött egy frissítő, trópusi zápor. A növények, állatok és emberek boldogan fogadták. Aztán megint kiderült, és a lemenő nap még egy utolsó széles fénypásztát küldött a Dunára és a Szentendrei sziget csúcsára. Szép augusztusi napunk volt.