Showing posts with label ősz. Show all posts
Showing posts with label ősz. Show all posts

Wednesday, November 4, 2015

Őszi búcsú a kerttől - Farewell to autumn garden

A november köddel köszöntött ránk a  hegyen lévő telken.  A  fák és a kis ház is misztikus ködbe burkolóztak. Már betakarítottuk az őszi terméseket, még összegereblyézzük a leveleket, téliesítjük a házat és elbúcsúzunk tőle tavaszig.



Ilyenkor talán még jobban szeretem a kertet,  mint nyáron. Minden olyan színessé válik. A nyári zöldekből sárga, barna, piros, rózsaszín lesz, a természet tobzódik a színekben és én nem győzöm csodálni és fényképezni. 



 Amikor  feloszlik a köd,  a  napsugarak beragyogják a kertet. De lentebb még köd ül a tájon és különös látvány tárul elém: a Visegrád vár  és a hegy teteje kiemelkedik a vattacukor szerű ködből. 



 A kivágott, százéves gesztenyefából készült  "ülőgarnitúra" jól bírja a telet és a fagyot. Milyen jó is volt itt ücsörögni a nyári kánikulában a nagy cseresznyefa árnyékában! 




Az összegereblyézett falombbal betakarjuk a frissen ültetett bokrokat és a fagyra érzékeny fügefák gyökereit.


Imádok  a szélfútta, zizegő avarban taposni,
 

 a színes terméseket megcsodálni, 


a tarka leveleket lencsevégre kapni.

  
Búcsúzunk a magányos padtól, ahonnan a Dunán elhaladó hajókat fürkésztük.


Búcsúzunk a Dunától és a szigetcsúcstól.



Búcsúzunk a széljárást jelző pókunktól. 



Kedves Kertünk!
Legyen jó teled, nagy hótakaród!
Nyújts menedéket mókusnak és süninek,
Adjál enni éhes szarvasnak és vaddisznónak.
Viszlát márciusban!
 

Wednesday, September 2, 2015

Vissza a természetbe!







A városi házakba zsúfolódott  ember egyre inkább elveszíti kapcsolatát a természettel. A mindennapok rohanásában alig marad helye és ideje annak, hogy  visszacsatoljon ahhoz a természethez, amelyből kiemelkedett.  

Én is nagyvárosban nőttem fel, sőt felmenőim is városi emberek voltak, mindig  bérházakban laktunk. Nagymamám emlegette néha, hogy milyen jó lenne egy kert, de álma sosem vált valóra. Mikor gyermekeim kicsik voltak, hétvégeken mindig ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy kimenjünk valahová a szabadba, kirándulni, de ha annyi idő nem volt rá, legalább egy parkba, erdőbe, ki a zöldbe, ahol fel lehet töltődni, ahol regenerálódni lehet, hogy aztán képes legyen az ember visszabújni a hétköznapokra a szürke falak közé. 



Aztán jöttek a komolyabb túrák, néha sátorozással, vagy falusi szállással. Minél nomádabbak voltak a körülmények, annál jobban éreztem magamat.    

Miután a gyerekek kiröpültek otthonról, s beköszöntött az "üres a fészek szindróma", mintegy pótcselekvésként rám tört a vágy egy kapirgálni való telek után. Így született meg tizenöt évvel ezelőtt  ez a telek a kis házzal és a nagy kerttel.  Igazából nem is kertre vágytam, inkább csak egy földdarabra, ahol növények vannak,  ahol  a füvön fekve nézhetem a csillagokat, ahol vadvirágok nyílnak, és bogarak, madarak népesítik be a kertet. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, amit ma már tudok, hogy egy olyan fajta természetközeliségre vágytam, amit bármikor megkaphatok, ha kedvem van hozzá.    



A telek, amit jobban szeretek kertnek nevezni, mára teljesen hozzánk idomult, vagy inkább mi idomultunk hozzá. Itt egy másfajta életformát követünk, melyet a természet diktál. Hajnalban ébredni itt gyönyörűség, mert akkor tetten lehet érni a napot, amint kibújik  a hegy mögül és fényével elárasztja a világot. 



 Aztán locsolni kell, mert ha kiszárad a föld, a növények kiabálnak, majd jön egy kis kapálás, gyomlálás, ültetés, a termések begyűjtése, mikor mi. 



Ma éppen koszorút kötöttem, egy alapot fontam szőlő és som vesszőből és tiszafa, japán babér ágakkal,  valamint  bogyós tűztövissel díszítettem. Hazaviszem a koszorút, kiteszem a teraszra, hogy emlékeztessen a kertre és növényeire. 



Aztán jön egy kis pihenés a teraszon, olvasás közben azért az ember látja, hallja  hogyan vércsognak a madarak, döngenek a vadméhek, megpihennek a lepkék, araszolnak a ganajtúrók, kopácsol a fakopács. Ilyenkor abbahagyok mindent és őket nézem, hallgatom, sőt le is fényképezem, ha tehetem. 




Este jógával  búcsúzom a kerttől, a hold és a csillagok a tanúi a gyakorlataimnak. Megszólal a tücsökzenekar, hallgatom egy kicsit a ciripelést és nézem, ahogy  egy kis béka  átugrál  a teraszon.

Telihold van, fehér fénye sejtelmesen tör elő a gesztenyefák mögül. Elmerengek azon, hogy mennyi élményt kaptam egy nap alatt a természettől, mennyire nem hiányzott a város zsivaja, az emberek, a televízió, a telefon, azaz a civilizáció.     

- saját felvételek -


Monday, November 7, 2011

ŐSZI KOSZORÚ Autumn wreath

























Minden évben készítek egy koszorút a kert növényeiből, hogy emlékeztessen a kertre akkor is, amikor  a rossz idő miatt nem tudunk kimenni. A teraszra kiakasztott koszorút jól látom városi  házam nappalijából és erőt merítek belőle a borongós téli napokon.


I prepare a wreath every autumn using the plants of the garden to remember it when it is not possible to go there due to bad weather. The wreath is on the wall of the terrace and I can see it  from the living room of  my city house. It gives me strength to endure on gloomy  winter days until spring arrives.

Sunday, October 30, 2011

A kert színei október végén - The colours of the garden in late October




















Nemsokára lehullanak és kifakulnak a levelek és a kert téli nyugovóra tér. Álmát egyedül alussza, nem háborgatjuk, legfeljebb a vaddisznók és az őzek keresik majd fel táplálék után kutatva. Legyen szép a tél, sok fehér hó, nyugodt a pihenés!